==FLOD==Zajász és Webizé

Muszáj sportolni, hogy tudjak spórolni

Na végre megérkezett a jó idő, úgyhogy itt az alkalom még többet spórolni: Három év kihagyás után, újra elkezdtem bringázni. Januárban az autózást hagytam abba (igaz, ehhez kellett egy kisebb karambol is, hogy elmenjen a kedvem a téli autózgatástól) és most végre a buszozást is befejeztem. Úgyis utáltam már, hogy minden reggel rohannom kellett rá, meg aztán drága is, kettő is kell belőle és a cég csak a távolsági buszomat fizeti Komló és Pécs között, a pécsi helyi járatot nem állja. Most megint csak rajtam áll, hogy időben beérek-e a munkahelyre. Mondjuk majd beledöglök, mire áttekerek a Mecseken oda-vissza nap, mint nap. Ez olyan jó 30-35 km lehet naponta, de hát ez van ingyen. Meg aztán jól is jön, mert június közepéig muszáj valami fogyást felmutatni, különben májbiopsziára, vagy mire ítélnek. Ja igen, mer’ hogy asszondják, hogy valamitől megnagyobbodott a májam, de ezt a sztorit inkább hagyjuk! Az az érdekes a dologban, hogy Dávid kisfiam is pont most érzett bátorságot és kedvet, hogy felüljön végre a tavaly húsvétra kapott nyuszimotorra. Mondjuk ezt mindig pont akkor csinálja, amikor nem vagyok otthon, úgyhogy erről nem tudok képet posztolni. Marad inkább ez a béna szelfi, amit két képből fotosoppoltam össze, mert a béna rövid kezeimmel képtelen voltam olyan képet csinálni, amin én is rajta vagyok meg a bringa is. Amikor meg véletlenül sikerült egy, akkor pont kitakartam az ujjammal a fél fejemet az előlapi kamerán. Azt meg ugye tudjuk, hogyha nem csinálok képet a sportolásról és nem posztolom, akkor az egész nem ért semmit 🙂



Hozzászólás írása